Élelmiszeripari szemmel nézve az EU élelmiszer-ellátásra vonatkozó politikái és jogalkotása sok esetben ellentmondásos elvárásokat fogalmaznak meg az előállítók számára. Legyél versenyképes nemzetközi szinten, vagyis állíts elő minél több, jobb minőségű élelmiszert minél olcsóbban, ugyanakkor az élelmiszerek legyenek egészségesebbek, támogasd a fogyasztót abban, hogy a legkönnyebben hozzáférhető az egészséges, és most már a leginkább fenntarthatóbban is előállított élelmiszer legyen a vásárlók számára. Úgy, hogy közben az uniós támogatások döntő többségét az alapanyagtermelők kapják. Erre pedig még külön rátesz egy lapáttal, hogy a tagországok is saját elképzelésekkel rendelkeznek természetesen az élelmiszer-ellátásuk alakításával kapcsolatban és az éles regionális és globális versenyhelyzetben küzdő vállalkozások számára ennek a sokféleségnek a követése nagy nehézségekbe ütközik.

Úgy tűnik azonban, hogy nem csak az élelmiszeripari szereplők szenvedik meg az összehangoltság és szinergiák keresésének hiányát. A független tudományos szakértőkből álló nemzetközi panel, az IPES FOOD 400 résztvevő bevonásával végzett három éves kutatási munkát követően 2019 februárjában ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Unió számára, mondván, hogy a jelenleg létező közös uniós politikák eddig külön-külön, valódi összehangolás hiányában nem tudták megoldani az európai élelmiszer-ellátási rendszer kihívásait. Ezért a megoldást az ő elképzelésük szerint egy Közös Élelmiszer Politika sürgős megalkotása jelentené, amelynek segítségével világos célokat kell kijelölni és ezek következetes követésével és a részterületek összehangolásával kell megoldani a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése, az elhízottság terjedése által okozott problémákat és egyúttal fenntarthatóbbá tenni az élelmiszer-ellátás rendszerét.

A jelentés konkrét vízióját adja a szükséges reformoknak. Ezeket öt fő célkitűzés köré építi fel és rövid-, közép- és hosszú távú intézkedésekre csoportosítja. A döntések meghozatala módjának demokratikusabbá tevéséhez is útmutatót kínál és azt állítja, hogy a közös élelmezési politika mindezek által képes lenne arra, amit a közös agrárpolitika jelenleg nem tud megoldani. A jelentés a független szakértők álláspontja mellett támaszkodik az EU saját tudományos testületeinek megállapításaira, az EP által már jóváhagyott reform elképzelésekre, valamint az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizottságának és széles támogatottságot élvező civil szervezetek javaslataira is.

Az öt fő célkitűzés a következő:

  • 1

    Hozzáférés biztosítása a termőföldhöz, vízhez és egészséges talajhoz

  • 2

    Egészséges, a klímaváltozásnak ellenálló, agrárökológiai rendszerek felállítása

  • 3

    Megfelelő, egészséges és fenntartható étrend kialakításának támogatása

  • 4

    Rövidebb, átláthatóbb és fair ellátási láncok kialakítása

  • 5

    A fenntartható fejlődés céljait szolgáló kereskedelem

Az egyes területeken javasolt intézkedéseket átnézve megállapítható, hogy a testület szerint radikálisan át kellene gondolni az egymással szoros összefüggésben álló  szakmapolitikai területeket, az uniós élelmiszergazdaság export-törekvéseitől, a agrártámogatás-politikán át a szegénység kezelésén keresztül az élelmiszer-szabályozásig. A listákat megnézve sajnos az is világos az uniós jogalkotásban valamennyire is járatos olvasó számára, hogy a javasolt változásokhoz egyelőre szinte elérhetetlennek tűnő uniós közakaratra, jelentős érdeksérelmek elfogadására és a jelenlegi szabályozási és piaci logika jelentős átalakítására lenne szükség.

Ezzel szemben az EU agrárpolitikájában épp annak a küzdelemnek lehetünk tanúi, amint a több évtizedes hagyományokkal rendelkező uniós támogatási rendszer zöldebbé tétele kapcsán – kicsit leegyszerűsítve – összecsapnak a változás ellenzői és a reformer vonal. Rögtön hozzátéve persze, hogy a megoldás valószínűleg most is középen van valahol.

Visszakanyarodva az elején említett élelmiszeripari nézőponthoz, sajnos a holisztikus szemlélet pont nem látszik kirajzolódni ebből a vitából, így egyelőre nem látszik sok remény arra, hogy valóban átfogó szemléleten alakuló fenntarthatósági politika tudna kibontakozni az Európai Unióban az elkövetkező évtizedben…