Az antimikrobiális rezisztencia és fenntarthatóság: elgondolkodtató tények, amelyekről egyáltalán nem árt, ha tudunk

A haszonállatok tartásával kapcsolatos fenntarthatósági problémák közül nézzük meg most azt, amelyikről a legkevesebbet beszélünk, pedig az egyik legsúlyosabb: ez pedig nem más, mint az antimikrobiális rezisztencia (angol betűszóval  AMR) kialakulásában az intenzív haszonállattartási módszerek által játszott szerep.

Kezdjük a tényekkel: antimikrobiális (baktérium, gomba, vírus és elősködő elleni) szereket mind az emberek, mind az állatok, mind a növények esetében alkalmaznak. Az AMR akkor alakul ki, amikor a mikrobákban rezisztencia (ellenállóképesség) alakul ki olyan szerekkel szemben, amelyekkel korábban hatástalanítani lehetett őket, ezért a kezelés kevésbé lesz hatékony, vagy akár teljesen hatástalanná is válik. Az AMR természetes módon is kialakulhat az idők folyamán, általában úgynevezett horizontális genetikai transzfer útján, amely lényegében olyasmit jelent, hogy különböző fajokhoz tartozó mikrobák genetikai csomagjuk egy részét „kicserélik” egymással. Ez a folyamat azonban felgyorsul akkor, amikor az antimikrobiális szereket nem elég körültekintően alkalmazzák, tehát nem a megfelelő célra, nem a megfelelő adagolással, gyakorisággal és ideig vetik be. Évente, csak Európában, már ma is legalább 33 000 ember haláláért felelős  ez a jelenség és mintegy 1,5 milliárd eurós többletkötséget jelent az egészségügyi kiadásokban.

Forrás: European Court of Auditors, Special Report: Addressing antimicrobial resistance

Jó, ez rosszul hangzik és rögtön beugrik a nyakra-főre felírt antibiotikumok meg a kórházban összeszedhető szuperbaktériumok réme, de mi köze mindennek a fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerek kialakításához?

Nos nagyon is sok: a WHO és a FAO szerint is az AMR komoly fenyegetést jelent az emberi egészségre és élelmezés-biztonságra egyaránt. Mert hogy nem csak mi emberek kapunk sokszor feleslegesen és nem megfelelő antibiotikumokat, hanem az élelmiszertermelés céljára, ipari méretekben tenyésztett és tartott haszonállataink is.

Az antibiotikumok alkalmazása döntöen három célból történik a haszonállattartásban: megelőzési, kezelési és hozamnövelési célzattal (ez utóbbi az EU-ban legalább tilos, a világ más részein viszont nem). A megelőzési célú adagolásra azért lehet szükség, mert az állatok olyan létszámban vannak, egymáshoz közel összezárva, hogy egyrészt az esetleg bekerülő fertőzések gyors tovaterjedésének veszélye, másrészt az állatokat az intenzív tartási körülmények miatt érő stressz immungyengítő hatása miatt így próbálják a tömeges megbetegedéseket megakadályozni.

Például a termőtalajban az ott lakó, és a kezelt állatokból származó trágyában megtalálható baktériumok közötti génátadás következtében, a trágya talajra terítését követően gyorsan antibiotikum rezisztencia „raktár” alakul ki . Ezek a rezisztens gének aztán különféle úton az ökoszisztémába és a humán élelmiszerláncba kerülnek. Belemosódnak a talajba, a folyókba, beszivárognak a talajvizekbe. Végül a rezisztens baktériumokat vagy genetikai csomagokat, csakúgy mint az antibiotikumokat, felszívják a növények, és beépülnek azokba a növényi részekbe, amelyeket aztán mi is elfogyasztunk. Magyarul az antibiotikumok maradványai és a rezisztenssé vált kórokozók közvetlenül és közvetve is bekerülnek az élelmiszerláncba.

A haszonállatoknál alkalmazott antibiotikum osztályok jelentős részét az emberi gyógyításban is használják, és közöttük vannak olyan kritikusan fontos szerek is, amelyeket jelenleg a legsúlyosabb esetekben be tud vetni a humán orvostudomány. Ezek AMR miatti hatástalánná válása nyilvánvalóan beláthatatlan következményekkel járna az emberi egészségre nézve is. Ráadásul azt a laikus számára szintén meglepő dolgot is olvastam, hogy a nyolcvanas évek óta gyakorlatilag leállt az új antibiotikum osztályok nagyon költséges és hosszú ideig tartó fejlesztése. 1984 óta nem regisztráltak új antibiotikum osztályt a világban! Vagyis nagyjából két dolgot tehet ez ügyben az emberiség: körültekintőbben alkalmazza a meglévő antimikrobiális szereket és új szerek kifejlesztésébe fog. Nem tudom, hogy melyiket lesz nehezebb megvalósítani…

Visszatérve az eredeti témánkhoz, nézzük meg, hogy mindez milyen következményekkel jár és változtatásokat tesz szükségessé az élelmiszer-rendszereink fenntarthatóbbá alakításában.
Bizonyos dolgok nagy biztonsággal kijelenthetők ebben a tekintetben, így:
• az AMR kialakulása nagyon jelentős részben összefügg az intenzív haszonállattartási módszerekből és az állatok létszámából fakadó problémák megelőzésével és kezelésével, magyarán ha kevesebb haszonállatot tartanánk és azokat is regeneratív gazdálkodásba illeszthető körülmények között, akkor sok egyéb – a fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerek kialakítását szükségessé tevő – probléma mellett az AMR kialakulásának veszélye is csökkenthető lenne;
• bizonyítékok támasztják alá azt az állítást is, hogy az antimikrobiális szerek alkalmazásának csökkentésével alacsonyabb lesz a szerekkel szemben rezisztens mikrobák száma mind az élelmiszertermelésre használt állatokban, mind a belőlük készülő élelmiszerekben;
• logikusan következik a fentiekből az a megállapítás is, hogy jelenleg az egyén szempontjából az a helyzet, hogy minél kevesebb állati eredetű terméket fogyasztunk, annál inkább hozzájárulunk a haszonállatok intenzív tartásának visszaszorulásához. (Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a környezetbe kikerült maradványok miatt a közvetett hatásoktól így sem menekülünk, és ettől még a növények elfogyasztásával is ki leszünk téve különféle – természetes és mesterséges – szennyezőanyagok fogyasztásának. Ezek egy részét az ökológiai gazdálkodásból származó termékekkel lehet legfeljebb elkerülni.)
• bár Európában összességében csökkent az elmúlt időszakban a haszonállattartáshoz köthető antibiotikum-felhasználás, ugyanakkor nagy eltérés tapasztalható ebben a tekintetben a tagállamok között: sok mindenből adódhat ez a különbség (higiéniai szint, nyilvántartás, adatszolgáltatás  módja, aktuális járványok stb.), de az ezzel foglalkozó legújabb uniós jelentés azt mondja, hogy egyben azt is jelezheti az eltérés, hogy igenis van még mozgástér a rendszerben a javulás irányában;
• a NÉBIH vonatkozó útmutatójában az szerepel, hogy „hazánk az első öt legnagyobb felhasználó európai ország között foglal helyet az antibakteriális szerek állategységre vonatkoztatott nagykereskedelmi eladási adatai alapján. A hazai rezisztencia monitoring adatok továbbá azt mutatják, hogy a rezisztens kórokozók előfordulása az egészséges, emberi fogyasztásra szánt állatok húsában is jelentős.” (A kórházi fertőzések tekintetében pedig szintén a legsúlyosabban érintett tagállamok között vagyunk.) No comment.
• a haszonállattartás környezetünk állapotára, így például a természetes vizeinkre gyakorolt hatását sokkal jobban  meg kellene ismernünk és figyelembe vennünk akkor, amikor az élelmiszer-ellátásunk és az étrendünk fenntarthatóbbá változtatásának módján gondolkodunk akár fogyasztóként, akár vállalatként, akár jog- és politikaalkotóként.
• a felelős vállalati magatartás az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások számára is egyre inkább azt jelenti, hogy a működésük komplex hatásait át kell tekinteni és pozitív irányba kell fordítani (ESG & co). Ha másért nem, hát azért, mert biztosan nincs már messze az az idő, hogy az érintettek (pl. a fogyasztók) nagyobb transzparenciát fognak követelni az élelmiszerek szennyezőanyag-tartalmával kapcsolatban és ennek konzekvenciáira az élelmiszer-feldolgozóknak és az állattartóknak is fel kell készülniük. Magyarán meg kell vizsgálniuk, hogy a saját ellátási láncukban milyen módon csökkenthető például a szermaradványok mennyisége. Nehezen tudok elképzelni egy olyan vállalati fenntarthatósági stratégiát az élelmiszeriparban, amely nem foglalkozik az alapanyagok előállításának és a termékek fogyasztásának környezeti és egészségügyi hatásaival…

Az EU-ban természetesen zajlik a tervek és programok kidolgozása és megvalósítása az AMR terén, az előrehaladás azonban ha van is, sajnos nagyon lassú. Magyarországon is újfajta bejelentési kötelezettséget vezettek be az antibiotikumok állatgyógyászati alkalmazása terén és az idei évtől kötelező a nagyobb telepeket üzemeltető állattartóknak antibiotikum felhasználás csökkentési tervet kidolgozni, amelynek megvalósítását a telepek ellenőrzésekor vizsgálni fogják. A kérdés az, hogy megvan-e ehhez a kellő szakmai tudás az állattartók és az ellenőrök részéről, milyen időtávon hozhat és egyáltalán hozhat-e jelentős javulást a kérdés kvázi önkéntességi alapon történő kezelése és nem utolsó sorban mit és milyen alapon tud/akar szankcionálni majd a hatóság? Az sem mindegy, hogy a nemrég elfogadott magyar KAP stratégiai tervben az AMR-rel kapcsolatban kilátásba helyezett intézkedések a probléma valódi gyökerének kezelését célozzák-e majd.
Az egész AMR kapcsán persze fenntarthatósági szemszögből vizsgálva nem megkerülhető az a kérdés, hogy miért nincs szó ezekben az uniós és hazai programokban a kialakulásában szerepet játszó és a haszonállattartással összefüggő többi, a környezeti fenntarthatósági, állatjóléti és etikai problémáról és főleg ezek összefüggéséről?

(A bejegyzésben terjedelmi okok miatt nem tértem ki arra a nagyon fontos kérdéskörre, hogy milyen további bonyodalmakat okoz az, hogy Európán kívűl, a világ sok országában nem tilos hozamnövelő céllal antimikrobiális szereket felhasználni a haszonállatok tartásában.)

(Én most az állattartótelepek zsúfoltságát szemléltető, elrettentő fotók helyett egy cuki képet tettem ki a bejegyzéshez, azt elkerülendő, hogy valaki már ránézésre „sötétzöldnek” titulálja a cikket, és ezzel eleve elvegyem a kedvét az olvasástól, de azt mindannyian tudjuk, hogy sajnos a haszonállatok elsöprő többsége nem ilyen körülmények között él. És pont emiatt is alakult ki az emberek gyógyítását is súlyosan veszélyeztető, jelenlegi AMR helyzet.)