Az emberiség előtt az elkövetkező évtizedekben hatalmas kihívás áll: a világ népessége 2050-re meghaladhatja a kilenc milliárdot és ennyi ember táplálásához a jelenlegihez képest mintegy 60 százalékkal több élelmiszert kell majd megtermelni.

Pedig a mezőgazdasági termelés már a jelenlegi mennyiségek mellett is jelentős hatással van a környezetünk állapotára: az üvegházhatású gázok kibocsájtásának 25, az édesvíz felhasználás 70 százalékáért felel, a szárazföldek 33 százalékát foglalja el. A Földön élő emlősök 60 százaléka már haszonállat, az ember mellett (36 százalék) a vadon élő állatok már csak 4 százalékot tesznek ki. A bolygón élő madaraknak immár 70 százaléka az ember által tartott baromfiféle.

Félő, hogy ha a jelenlegi termelési rendszereknél maradva akarunk még több élelmiszert előállítani, akkor hamarosan feléljük a természeti erőforrásainkat és visszafordíthatatlanul tönkretesszük a természetes ökoszisztémát.

A Föld lakosságán belül ugyanakkor már ma is rendkívül egyenlőtlen a táplálék földrajzi, mennyiségi és minőségi eloszlása, minden harmadik ember jelenleg is olyan étrenden él, amely vagy minőségi, vagy mennyiségi szempontból kívánnivalót hagy maga után.

Mindemellett a megtermelt élelmiszerek csaknem egyharmada kidobásra kerül és hulladékká válik, ami évente egy billió dollár veszteségnek felel meg és a globális üvegház gázkibocsájtás 8 százalékáért felel. A fejlett világban személyenként és évente 100 kg élelmiszer kerül elpazarlásra, sok az elhízott és a „minőségi éhező”, az elmaradottabb  térségekben „csak” 10 kg a hulladék, viszont az éhezés és az alultápláltság okoz súlyos társadalmi problémákat.

Az is nagy kihívást jelent a fenntarthatóbb élelmiszer-ellátáshoz szükséges változások megtervezésénél, hogy a Földön a szegénységben élők 70 százaléka nem a városokban, hanem vidéken, a mezőgazdasági termelésbe bevont területeken él, rendkívüli kulturális és gazdasági függésben attól, így az élelmiszer-termelési rendszerekben lezajló változások kritikus lépést jelentenek a szegénység felszámolásában is.

Három fő területen kell tehát változtatnunk:

  • 1

    a Föld növekvő népessége számára kell elegendő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítanunk

  • 2

    a mezőgazdasági termelést fenntarthatóbbá kell tennünk

  • 3

    a természeti környezetünk fenntartható egyensúlyi állapotát meg kell teremtenünk.

Már ennyiből is könnyen belátható, hogy ezt a rendkívül összetett problémát csak rendkívül összetett megoldásokkal lehet kezelni. És a megoldás kulcsa mindenhol más és más lesz, alakítva a helyi körülményekhez, ugyanakkor a sok-sok helyi intézkedésnek végső soron és belátható időn belül el kell minket vezetni a fenntarthatóbb élelmiszer-ellátáshoz. Vagyis mindehhez az – egyébként elképesztő sokféleségben létező – élelmiszer-ellátási rendszereket át kell alakítani a technológia, a politika segítségével és az emberi viselkedés megváltoztatásával.

Ember legyen a talpán, aki ma átlátja akár csak a hozzáértők véleményét arról, hogy mindehhez hogyan kellene hozzákezdeni, kinek és mit kellene, milyen sorrendben csinálni. Pedig nagyon fontos, hogy minél többen alapvető ismereteket szerezzünk a témában, hiszen egyéni szinten is nagyon sokat tehetünk és kell is tennünk a változásért. A következő bejegyzésekben éppen ezért végig vesszük a vélemény-vezérek álláspontját és érveit.