Amikor a globális felmelegedésről, a biodiverzitás vészes csökkenéséről van szó, sokat hallunk arról, hogy a klímaváltozás szó szerint a konyhaasztalon heverő téma, ugyanis a Föld lakossága a klímaváltozást leginkább az élelemre gyakorolt hatásain keresztül fogja érzékelni. Ezért azt is sokan kijelentik, hogy a fenntartható életmód irányába tett legfontosabb és legnagyobb hatású változtatás a táplálkozásunk átalakítása.

Számtalan elképzelés létezik a hétköznapi ember fejében arra vonatkozóan, hogy mit kellene tennünk azért, hogy a természeti környezetünket is megóvjuk és fenntarthatóan is táplálkozzunk. Ahogy arról is, hogy milyen irányban kellene megváltoznia az élelmiszeriparnak ennek érdekében. A jelenleg például a sajtóban, közösségi médiában futó megoldási javaslatok azonban a legtöbbször természetesen nem képesek megfogni a feladat komplexitását, ezért valamilyen leegyszerűsítő  logikával kínálnak – sajnos többnyire csak – látszat megoldást, legalábbis ha globálisan szeretnénk a problémát kezelni (márpedig anélkül most nem fogunk célt elérni).

Mindenki legyen vegán? Szűnjön meg a haszonállatok nagyüzemi tenyésztése? Esetleg mindegy, hogy mit eszünk, de az legyen etikus és környezetbarát módon előállítva? Legyen drágább az élelmiszer, hogy kevesebbet fogyasszunk és pazaroljunk, és a termékek árába kerüljenek beépítésre az előálllításuk természeti hatásai?   Mondjunk le sokféle élelmiszerről és azt együk csak, ami pár tíz vagy száz kilométeres körzetben megtermelhető? Mindenki álljon át az önellátásra?

Az biztos, hogy hatalmas kihívással állunk szemben és a megoldásnak, ha egyáltalán létezik, biztosan nagyon sokrétűnek kell lennie. Arról ritkán beszélünk sajnos a médiában, hogy ahhoz, hogy ezt a problémát az emberiség megoldja, összetett változások összehangolt végrehajtására és valamiféle konszenzusra lenne szükség az agrárpolitika, az élelmiszerlánc-szereplői és a fogyasztók között.

Ha már a fogyasztókról esett szó, egy megjegyzés: azzal a ténnyel egyelőre nem nagyon tudunk mit kezdeni, hogy egészségügyi kampányok, egyes termékek fogyasztását befolyásolni célzó élelmiszeradók ide vagy oda, a legtöbben bizony nem szívesen mondunk le az evéshez kötődő kulturális örökségünkről, családi hagyományainkról és az evéshez kapcsolódó mindennapi élvezeteinkről sem, nemhogy fenekestül felfordítsuk az étrendünket.

A tömegek hozzáállását egyelőre nem a tudományos szervezetek, hanem a globális és helyi véleményvezérek és az óriás vállalatok képesek elsősorban befolyásolni, ezért szerepük valószínűleg rendkívül fontos lesz ebben a folyamatban.

De akkor mit tesz jelenleg az élelmiszeripar a fenntartható élelmiszer-termelés megvalósításáért?

Ehhez először idézzünk magunk elé egy képet: a Föld olyan, mint egy gigantikus hangyaboly, felfoghatatlan mennyiségű alapanyag, árucikk utazik keresztül-kasul a világban a nap minden percében szárazon, vízen és levegőben. Közben többször gazdát cserélnek, óriási elosztóközpontokban és hűtőkamrákban várakoznak, végül feldolgozásra, majd készáruként tovább szállításra kerülnek ismét a szélrózsa összes irányába.

A kosarunkba kerülő árucikkek jelentős része e nagyon komplex, sokszereplős és időigényes „áramlás” eredménye. A legtöbb élelmiszer-előállító ebben a nagyon bonyolult, mára globálissá vált folyamatban csupán egy (kisebb vagy nagyobb) láncszem, ami a láncolatban közvetlenül alatta és felette állókra tud legfeljebb hatást gyakorolni, ezer szállal függ a versenytársai lépéseitől és a fogyasztói kereslet alakulásától.

Vagyis az élelmiszeripar rendszerszintű változásokat önmagában nem tud elérni: a politikai akarat, a technológiai fejlődés, az átalakuló fogyasztói szokások és a fizetőképes kereslet kritikus tömege tudhat közösen eredményt hozni.Tehát az élelmiszer-feldolgozók egyelőre óvatos lépésekben haladva tudják saját működésüket a fenntartható irányba alakítani, függően piaci erejüktől és vállalati stratégiájuktól.

Az alapanyagbeszerzéstől az energia-felhasználáson keresztül a csomagolásig és a szállításig minden egyes lépést gondosan átterveznek, méghozzá oly módon, hogy a változások ne vezessenek az előállítási költségek jelentős növekedéséhez, hisz egyelőre csak a fogyasztók kis része hajlandó, különösen itthon, magasabb árat fizetni a fenntarthatóbb módon előállított termékekért. Ehhez persze az is kell, hogy megfelelő tudással rendelkezzenek a szükséges és lehetséges átalakításokkal  kapcsolatban. Ennek megszerzése is időt, energiát és pénzt vesz igénybe és erős motiváltságot is követel.

Az élelmiszerpiac résztvevői rendkívül változatos állásponttal rendelkeznek ebben a témában, függően attól jelenleg még elsősorban, hogy milyen termékkörben érdekeltek, vagy mennyiben látnak fenyegetést vagy épp piaci lehetőséget a változásokban, mennyiben érzik úgy, hogy van, vagy éppen nincs szerepük a klímaválság elleni küzdelemben.

A vélemények sokszínűsége feladja a leckét az élelmiszeripari érdekképviseletek számára is és ma még nem tudjuk, hogy ha marad ez a diverzitás, akkor önmagában ez mennyire fogja meggyengíteni az ágazat pozícióját a globális szakmai és politikai vitákban.

Egy biztos, élelmiszer-feldolgozók nélkül az emberiség ellátása nem lehetséges már most sem, pláne nem lesz az, ha a jelenleginél 60 százalékkal több élelmiszert kell majd előállítani…