Ha az ember elkezd a témában vállalati fenntarthatósági jelentéseket, vagy tudományos testületek munkájáról szóló összefoglalókat olvasni, akkor biztosan az első pár mondatban megjelenik az SDG rövidítés. A betűszó az ENSZ tagállamai által 2015 szeptemberében New York-ban tartott fejlesztési csúcson, a 193 tagállam által egyhangúlag elfogadott ún. Agenda 2030 keretrendszerben szereplő „fenntartható fejlődési célok”-at (Sustainable Development Goals) takarja. A program 17 célt, ezeken belül 169 részcélt és több mint 230 indikátort tartalmaz.
A megfogalmazott célok nem újak abban az értelemben, hogy lényegében a folytatását jelentik az ENSZ 2000-ben megfogalmazott milleniumi fejlesztési célkitűzéseinek (MDGs), ez utóbbiak azonban elsősorban a szegénység megszüntetését tűzték ki célul. Tizenöt évvel később a tagállamok úgy döntöttek, hogy az ENSZ programjának is reagálnia kell az azóta bekövetkezett változásokra, így a klímaváltozás állította kihívásokra is.
A cél tehát az lett, hogy a világ a fejlődési pályáját fenntartható irányba lehessen állítani, a kiegyensúlyozott társadalmi fejlődésre, a tartós gazdasági növekedésre és a környezetvédelemre fókuszáló célok megvalósításával.
A célok természetesen egymással szoros összefüggésben állnak és a fenntartható élelmiszer-ellátás közvetlenül is kapcsolódik jó néhányhoz (felelős fogyasztás és termelés, fellépés az éghajlatváltozás ellen, óceánok és tengerek védelme, szárazföldi ökoszisztémák védelme).
A tagállamok természetesen saját hatáskörükön belül is elkészítették a saját célkitűzéseiket és programjaikat. Magyarországon a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács már 2013-ban megfogalmazta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát, melyről 2015-ben és 18-ban is készült egy-egy előrehaladási jelentés. Ezek megállapítják, hogy a keretstratégiában megfogalmazott célok összhangban állnak az SDG-kel.
Ugyanakkor ha ezeket a hazai dokumentumokat elolvassuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az élelmiszer-előállítás fenntarthatóságával gyakorlatilag probléma felvetés szintjén sem foglalkoznak.
A második jelentés kimondja, hogy a fenntartható fogyasztásra vonatkozó törekvések civil kezdeményezésre kapnak teret és a vállalatok felelősségi körébe tartozónak tűnik a megvalósítás elősegítése.
Az én ismereteim szerint itthon jelenleg nem létezik a fenntartható élelmiszer-ellátás hazai kialakítására vonatkozó kormányzati stratégia, vagy olyan keretrendszer, amely legalább rendszeresen és módszeresen vizsgálná az egyes agrártémájú intézkedés-tervezetek ez irányú várható hatásait.
Pedig az EU kapcsolódó programjai, a Green Deal és a Farm to Fork világosan megjeleníti már a támogatási politikában és az élelmiszerekre vonatkozó szabályozásban várható lépéseket…
