Sok szó esik mostanában a nemzetközi sajtóban és a közösségi médiában a tejtermelésről és a növényi alternatívákról is. Fogyasztóként olyan egyszerűnek tűnik a helyzet, iszom, nem iszom, eldöntöm. Ha azonban belegondolunk abba, hogy milyen bonyolult láncolatban és milyen hatalmas mennyiségben kell az alapanyagokat, például a tehéntejet előállítani, rájövünk arra, hogy rettentő nehéz bármiféle, fenntarthatóbb irányba mutató változást végigvinni a rendszeren, legyen az a humánusabb és kisebb környezeti hatásokkal járó állattenyésztésre való áttérés, vagy netán átállás a növényi italok előállítására. Mert mindenkinek érteni, akarni kell, mert emberi sorsok, történetek, fél életek, kulturális és családi hagyományok állnak a termelés és annak megszakítása mögött.
Ez a közhelyektől és véres képektől mentes, félórás riport megmutat valami nagyon is emberit és sebezhetőséget felvállalót abból, hogy milyen nagy és sokszor nehéz lépéseket kell fejben és a gyakorlatban is megtenniük az ellátásunkat biztosító embereknek, termelőknek. Abból, hogy mennyi mindennek kell stimmelnie ahhoz, hogy az élelmiszer-ellátásunk sok éve működő rendszere szép lassan elinduljon a változások útján. Ahogy abból is, hogy miként jut el egy tejtermelő gazda a vidéki Angliában odáig, hogy felhagyjon a tehéntej termeléssel és zabtej előállításba fogjon?
Egy szép riport arról, hogy hányféle történet bújhat meg egy üveg tej vagy zabital mögött, amit sokszor nem is sejtünk.
