Az új évet a munkában is a legjobb valami reménytelivel kezdeni, én pedig már alig vártam, hogy a Netflix-en kijöjjön az a mini dokumentumfilm sorozat, ami egypetéjű ikerpárok segítségével vizsgálja meg tudományos alapon azt a kérdést, hogy miként hat már rövid idő alatt a testünkre az életmódváltás, benne hangsúlyosan a növényi alapú/ az egészségesebb mindenevő étrendre való áttérés. (Spoiler: jól.)

A filmben megszólal egy baromfitenyésztésről a gombatermelésre áttérő termelő, a 2017-ben világ legjobb éttermének választott és azóta a vegán konyhára áttért New York-i vendéglátóhely tulajdonos séfje, a növényi alapú sajtalternatívák világhírű innovátora, számos táplálkozástudományi és életmóddal foglalkozó, a nemzetközi élvonalba tartozó szaktekintély, így pedig, egyáltalán nem mellesleg, személyes történeteken keresztül találkozunk az élelmezési rendszereink jelenlegi legnagyobb környezeti és társadalmi problémáival és annak megoldási lehetőségeivel.

Amellett, hogy a sorozat szerintem nagyszerű, informatív és a benne megszólaló tudományos szakemberek, előállítók, álláspontja teljes mértékben visszaigazolja az élelmiszer-ellátás és a nyugati ember étrendje átalakításának szükségességéért folytatott küzdelmünk létjogosultságát, közvetve rámutat egy nagyon fontos szempontra, ami – bevallom – számomra az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága volt a témával kapcsolatos itthoni szakmai és közéleti fejlemények kapcsán.

Ez pedig a tudomány és az egészségügyi és élelmiszer-szakmák képviselőinek és véleményvezéreinek, kommunikátorainak tájékozódási és tájékoztatási felelőssége, annak a kérdése, hogy a hallgatás, a téma szőnyeg alá söprése, netán a személyes meggyőződés mantrázása a folyamatosan napvilágot látó tudományos eredmények tükrében mennyiben elfogadható, etikus vagy felelőtlen. Érdemes ezt a kérdést a sorozat megnézése után feltenni önmagunknak…

A magam eszközeivel szeretnék ebben az évben is mindenkit arra buzdítani és abban segíteni, hogy a buborékunkból kitekintve kövessük a nemzetközi fejleményeket, rugaszkodjunk el a megszokott gondolkodási sémáinktól, lépjünk ki a saját meggyőződésünk által alkotott falak közül és ismerjük fel a felelősségünket abban, hogy az élelmezési rendszereink átalakítására rendelkezésünkre álló idő rövidülésével egyre nagyobb visszahúzó hatása lehet a jelen kinyilatkoztatásainak.

(Ui: tavaly egy kifejezetten az itthoni változások elindítása és új megoldások keresése céljából tartott eseményen nagyon elszomorodtam, amikor egy élelmiszeripari vezető magabiztosan kifejtette, hogy szerinte miként fog alakulni az élelmiszerpiac 10-20 év múlva, kvázi evidenciának véve, hogy minden a jelenlegi logika és üzleti szempontok szerint fog folytatódni, mert ennek változása nyilván szóba sem jöhet. Remélem és kívánom magunknak, hogy egyre több szakmai szereplő fogalmazza meg nyilatkozataiban itthon is – a személyes meggyőződése mellett – a tudományos dilemmákat is, a sarkos „ez így van és így lesz” álláspontok helyett.)