Két héttel ezelőtt a német agrárminiszter azzal a javaslattal állt a tagállamok agrárminiszterei és az Európai Bizottság elé, hogy a jövőben a tojást is tartalmazó feldolgozott élelmiszerek csomagolásán kötelezően jelölni kelljen, hogy a tojás milyen tartású tyúkoktól származik. A javaslatot azzal idokolta, hogy jelenleg az EU-ban a tojások fele még ketreces tartásból származik, a fogyasztók pedig nagyobb átláthatóságot szeretnének a feldolgozott termékekben található tojás esetében is. A boltokban forgalmazott tojásokon már régóta kötelező számkódokkal jelölni a tartásformát, ezt a jelölést vásárlók már ismerik és követik is.

A javaslatot az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa, Stella Kyriakides is üdvözölte, mert az  Unióban elfogyaszott tojások fele a feldolgozott élelmiszereken keresztül kerül a fogyasztók asztalára, így a feldolgozott termékek jelölésének segítségével megvalósuló figyelemfelhívás hatására várhatóan növekedne a fogyasztói kereslet a szabad tartásból származó tojások iránt, ez pedig tovább ösztönözné az átállást az állatoknak nagyobb jólétet biztosító tartásformákra.

A Bizottság mindemellett a „Farm to Fork” stratégia keretében most dolgozik olyan jogalkotási kezdeményezéseken, amelyek célja a haszonállatok jólétének növelése. Ezeket a törekvéseket a múlt év decemberében a tagállamok is megerősítették, amikor igennel szavaztak arra, hogy a Bizottság dolgozzon ki egy javaslatot az állatjólét fokára utaló, önkéntesen alkalmazható uniós élelmiszer-védjegy megvalósítására. Ezért a tojások jelölésének az élelmiszerekre történő kiterjesztésére is ki fog terjedni az állatjóléti intézkedések kapcsán tervezett hatásvizsgálat.

A tagállamok ugyanakkor megosztottak a német javaslattal kapcsolatban. Az ellenzők között több agrárminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tartás módja csak közvetett kapcsolatban áll az állatok jólétével és a környezeti hatásokkal, ezért meg kell várni a hatásvizsgálat eredményeit. Emellett el kell kerülni az érintett piaci szereplők aránytalan megterhelését. A keleti  tagállamok küldöttei kiemelték a piaci szereplők esélyegyenlősége biztosításának fontosságát is.

A német tojásszövetség támogatja a javaslatot és régóta szorgalmazza ezt az intézkedést. Csakúgy, mint az állatjólétért küzdő szervezetek. Ez utóbbiak szerint az újfajta jelölésnek világosan kellene utalni a tenyésztés, a tartás és a levágás körülményeire, az alapszint pedig a jelenlegi uniós előírások betartása lenne.

Az élelmiszeripari szervezetek szerint az önkéntesség több szempontból is fontos lenne ebben a kérdésben is: egyrészt ez lehetővé tenné, hogy a gyártók figyelembe vegyék az egyes piacokon a fizetőképes kereslet eltérő növekedési ütemét és ne kerüljenek versenyhátrányba (magyarán: csak azok jelöljék a tartás módját, akinek a fogyasztói ezt hajlandóak megfizetni), másrészt azt a tényt is, hogy sajnos a madárinfluenza egyre sűrűbb európai előfordulása miatt sokszor egyszerűen nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű szabad tartásból származó tojás az európai piacon.

A tojásjelölés esetében valószínűbb forgatókönyvnek az önkéntes jelölés elfogadása tűnik. Azonban ez a vita önmagánál minden bizonnyal messzebb vezet és az időszerűségét alátámasztja több másik hír is a témában: európai állatvédő szervezetek 1,6 millió aláírást gyűjtöttek az „End the Cage Age” (vessünk véget a ketrecek korának) elnevezésű állampolgári kezdeményezéshez, amit az Európai Parlament áprilisban tárgyalt is és július végéig dönt arról az Európai Bizottság, hogy kezdeményez-e jogalkotást az ügyben. A kezdeményezés honlapján megnézhető, hogy az egyes tagállamokban jelenleg az állatok hány százaléka „szabad”, vagyis már nem ketrecekben tartják. (Ennek alapján a Magyarországon tartott haszonállatoknak 31 százaléka nem él ketrecben, ezzel a tagállamok sorrendjében a 16. helyet foglaljuk el).

Az európai polgárok körében az állatvédelem kérdésének jelentőségét egyébként jól mutatja, hogy a 170 állatvédő szervezetet megmozgató felhívás minden idők harmadik legtöbbek által aláírt állampolgári kezdeményezése lett az Európai Unió területén.

A civilek mellett februárban 140 tudós (köztük Jane Goodall) hívta fel levélben az Európai Bizottság elnökének figyelmét arra, hogy „tudományos kutatások támasztják alá azt, hogy a ketreces tartás komolyan hátráltatja az állatok jólétét” és „léteznek ennél jobb tenyésztési módok is”.

Jelentős európai élelmiszergyártók (többek között az Aldi, az IKEA, a Ferrero, a Nestlé és Jamie Oliver cége) márciusban ugyancsak levélben hasonló aggodalmaikat osztották meg az Európai Bizottsággal és szintén a ketreces tartás megszüntetését kérték.

Persze mindez szép és jó iránynak tűnik, ugyanakkor mint minden hasonló esetben, a realitást és a megvalósíthatóságot árnyalja az, hogy az elvi támogatás mellett a fogyasztók mekkora hányada lenne hajlandó a növekvő előállítási költségek mellett akár duplájára növekedő árakat megfizetni?

És hogyan kezeljük azt a helyzetet, hogy az európai piacon már most is nagy az import húsok aránya, ezek alacsonyabb ára miatt? Még a magyar fogyasztóknál jelentősen nagyobb vásárlóerővel rendelkező Franciországban is a forgalmazott csirkehús 40 %-a import eredetű…

Sajnos a valós lehetőségek megértéséhez figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az európai termelők csak akkor nem kerülnének a piacon hátrányba, ha az import termékek esetében is meg lehetne követelni ugyanazokat az állatjóléti intézkedéseket. Erre azonban a világkereskedelem jelenlegi rendszerében nem sok esély mutatkozik, különös tekintettel arra, hogy a már lezárt szabadkereskedelmi megállapodások módosítása szinte lehetetlen (és például a MERCOSUR egyezmény hatalmas érvágást jelentett az európai baromfiszektor számára).

Ugyanakkor elvileg ezekre az aggodalmakra is van már adekvát válasz: az állatok és a környezet védelméért küzdők azt mondják, hogy a fogyasztókat sokkal jobban kellene tájékoztatni arról, hogy a nagyüzemi, intenzív állattartás „ára” nem csak az, amit ők a boltban kifizetnek, hanem a környezetre, az egészségre és az állatok jólétére gyakorolt hatást is bele kell számolni és így már rögtön nem olyan egyértelmű a képlet. Így a megoldás szerintük az európai hús-túlfogyasztás megszüntetése lenne

(Európában jóval nagyobb részét, 58 %-át teszi ki a fehérje bevitelünknek az állati eredetű élelmiszer, mint a globális 38 %-os átlag). Ez esetben a fogyasztók is elfogadnák a jobb minőségű termékekért fizetendő magasabb árat.

A Z generáció fogyasztóvá válásával és a klímatudatosság terjedésével minden bizonnyal ha lassan is, de növekedni fog a húsfogyasztásukat visszafogók száma a nyugati világban (ahol ez a kutatások és a társadalmi folyamatok alapján leginkább elvárható).

Mindenesetre elnézve az itthon az elmúlt hetekben a piaci szereplők által a takarmányárak emelkedése miatt beharangozott húsár-növekedésre adott reakciókat a közösségi médiában, az elmondható, hogy nálunk még csak legfeljebb csírája jelenik meg annak a véleménynek, hogy a megoldás a fogyasztás csökkentése lenne. Tény, hogy világszinten az tapasztalható, hogy a legtöbb társadalomban az elfogyasztott hús mennyisége a jóléttel párhuzamosan növekszik, ezért az ezzel ellentétes irányú elmozduláshoz csak az egyre nagyobb fogyasztói tájékozottság és tudatosság vezethetne. Úgyhogy az elkövetkező években biztosan éles politikai viták tanúi lehetünk ez ügyben mind Brüsszelben, mind itthon.