Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az évek során számos kiváló, a legkülönfélébb területekről érkező és az élelmezés témája iránt elkötelezett szakemberrel ismerkedhettem meg. Sokukkal mind a mai napig együtt dolgozunk azért, hogy segítsük a hazai vállalkozások működését versenyképesebbé, a hazai élelmezési rendszereket pedig fenntarthatóbbá tenni.

Buru Évi
Buru Évi
A Fabrik és a Future Potato alapítója, egyáltalán nem káros szenvedélye a fenntarthatóság és a tenni akarás. Mindketten szeretjük a járatlan utakat választani, és közös workshopjainkon együtt tesszük ki a szívünket és a tudásunkat az asztalra, legyen szó élelmiszeripari, gasztronómiai vagy érzékenyítő témájú érdeklődőkről.
Dalmadi Júlia
Dalmadi Júlia
A Transfoodmission és az Ételmentő brand alapítója, „Food Futurist”, az élelmiszerhulladékok értékteremtő újrahasznosításának hazai nagykövete. Nemzetközi mércével mérve is egyedi látásmódjával és tudásával teszi versenyképessé közös projektjeinket is.
György Árpád
György Árpád
Ő az az élelmiszeripari hétköznapok ”sűrűjéből” érkező élelmiszerbiztonsági szakember, akihez mindig elsőként fordulok, ha a témában a gyártási gyakorlatot is érintő kérdések merülnek fel bennem. Az ő jelenléte mindig biztosíték arra, hogy a gyártóknak szóló, fenntarthatósági témájú workshopokon nem tévesztjük szem elől a gyakorlati megvalósítás higiéniai aspektusait sem.

Akiket jó szívvel ajánlok

Darabont Csilla
Darabont Csilla
Csilla a személyre szabott weboldalak specialistája, az álmok és a virtuális névjegykártyák megvalósítója. Türelem, odafigyelés és a precízitás is lehetne a mottója.
Geszten-Kovács Tamara
Geszten-Kovács Tamara
Tamara a legkedvesebb és legjobb fotográfus, akivel találkoztam. Introvertált fotóalanyoknak külön receptre írnám fel a vele töltött időt. Ahogy ő fogalmaz, nem átváltoztatós képeket készít, hanem segít előkeresni a legszebbik énünket.
Csontos Timi
Csontos Timi
Timi nagyszerű coach és szervezetfejlesztési szakember, aki minden generációval megtalálja a hangot. Karrierváltásban gondolkodóknak szintén ideális segítő. Az általa tartott trénerképző tanfolyamon megismert modern szemléletet igyekszem én is alkalmazni a workshopjaimon.
The Planteen
The Planteen
Ha fenntartható, finom és különleges cateringre van szükség, akkor az én ajánlatom egyértelműen a The Planteen vegán étterem csapata. Az ő ételeik a jövőbe repítenek: nem csak növényi alapúak, hihetetlen kulináris élvezetet nyújtanak, hanem táplálkozási szempontból is teljesértékűek. Erre garancia Zsolnay Gergely executive séf és Fait Federika ügyvezető igazgató.
(Kép forrása: nosalty.hu)